2010. szeptember 29., szerda

Kindergarten ..... szeretem :)

A hétvégén nem sok érdekes történt, néztünk filmet, meg játszottunk :)
És elkezdődött a praktikum. Annyira nagyon szeretem, a kis lurkók olyan édesek. Az óvoda nagyon szép, tiszta, jól felszerelt és nagyon modern. Minden kis gyerek mellém szeretne ülni, velem szeretne játszani és hasonlók :D
Az első nap rögtön a mély vízbe lettem dobva, mert egy csoportnál mindig két óvónéni van de most az én csoportomban az egyik hiányzott, szóval én voltam egyedül az óvónénivel. Nem baj megoldottuk nem volt olyan vészes:)
Tegnap meg a nagyok elmentek a Kürbisscheune-ba, ami lényegében egy nagy épület ahol egy csomó tök van. De hogy a gyerekeknek még érdekesebb legyen, vannak itt állatok is, teljesen normális állatok amik sok parasztháznál megtalálhatók: malac, lovacska, csirkék meg tehenek :) és persze a gyerekek meg is etethették őket. Mi ezalatt a kicsikkel voltunk ami azt jelenti, hogy 2 kislány és 11 kisfiú, hát hmmmm voltak gondok az tuti, egy csomóan elkezdtek sírni, persze apróságokon de ilyen koromban valószínűleg én is sírtam ezeken a dolgokon. Aztán jöttek oda hozzám, hogy jajj Bianka ez meg ez történt :)
Ma pedig mi voltunk a Kürbisscheune-ban. Egy pár szülő is jött szóval mi óvónénik is velük utaztunk a kocsiban. Én Bennnel, Lucával ( itt fiú és "Luka"-nak ejtik:)) és Ben mamájával ( Ben nagy örömére) utaztam. Útközben elmeséltem az anyukájának, hogy én miért is vagyok itt meg honnan jöttem, és kiderült, hogy ő meg anno Temesváron született és 13 éves korában elköltözek ide Dlandba. Mondta, hogy egy pár szót tud magyarul, de azokon is nagyon kell gondolkodnia. Aztán mondta hogy az apukája még mindig nagyon jól beszél magyarul, csak sajnos ő németorszég déli részén lakik. Meg megmutatta, hogy ők hol laknak, és mondta hogy feltétlen meg kell őket látogatnom őket, Ben nagyon örülne neki :) ( Ő a Hilfiger pulcsis kisfiú)
Miutána a gyerekek megetették az állatokat, jött a reggeli, kaptunk sütit meg volt lekváros meg valami sárga szószos kenyér, természetesen mindegyik alapja tök. Egyébként nem szeretem a tököt, de mivel már éhes voltam ettem egy szelet sütit, és hmm valami isteni finom volt, ha hazamegyek anya majd feltétlen csinálnod kell, el sem lehet hinni hogy abban tényleg tök van.
Aztán a gyerekeknek ki kellett választani egy tököt és azt ugye kifaragni, én Niclasnak segítettem ebben, szerintem nagyon jól sikerült :)
Aztán mikor visszajöttünk egy pár gyereknek volt ilyen zenei foglalkozás, jött egy férfi a zenesuliból és ő tartotta és én is részt vettem rajta. Kiderült hogy Joe ( a férfi) már járt Magyarországon, Szigetszentmiklóson és nagyon tetszett neki, főztek gulyáslevest és ugye az eltart egy ideig míg kész van, addig közben iszogatták a csodás magyar pálinkát :)
Mondtam, hogy az ukrán határtól nem messze lakom, csakhogy be tudja azonosítani, hogy mégis merre, és kérdezte, hogy szoktunk-e oda járni. Elmeséltem neki az ukrán határon való élményeinket: ha nem adsz zsebbe pénzt nem mehetsz át, lényegében, aztán mivel én az ajtó mellett ültem ő meg ki akart menni, hozott nekem egy csomag gumicukrot, hogy kiengedjem :)
Aztán még a végén egy kicsit tovább kellett maradnom ,mert egy pár szülő később jött, de jól elszórakoztunk velük :)
Nagyon tetszett a mai nap is:)
Főleg az hogy reggel megjavítottam a fényképezőgépem memória kártyáját, igaz egy pár kép elveszett, de úgy gondolom van még időm bepótolni a fényképezgetést. Ja igen újra kellett formázni
:*

2010. szeptember 24., péntek

Benefizlauf, kémia, német doga :)

Csütörtökön meg volt A futás Pakisztánért. Kemény 8 kört futottam értük ami kb 8 km-nek felel meg. Fritz 16-ot futott, hát igen ő tud futni :) Ma suliban mindenki fáradt volt, össze-vissza fetrengtünk senki sem volt önmaga. Sophie-nak szegénykémnek meg jött egy nagy vízhólyag a talalpára, szóval most alig bír járkálni.
Ma angol helyett voltnk egy kiállításon, ami a 2. Vh utáni menekültekről és a menekült táborokról szólt, kifejezetten a környékünkre specializálódva. Nagyon unalmas volt, de Sophie-val a végén nem bírtuk ki röhögés nélkül, mert a fickó aki magyarázott eléggé furcsán nézett ki, bőr naci meg ilyen furcsa haj, nagyon vicces volt.
Aztán tanultamFritz-től, hogy hogy kell szépen kimondani a következő szavakat ( olyan igazi néemtül): überall, Veränderung....
Kémián csináltunk valamilyen kísérletet, és ugye ilyenkor nekünk kell leírni az észrevételeket. Frau Falke megkért, hogy én olvassam fel őket. Aztán utána mindenki ott mondta, hogy jajj milyen aranyos volt, meg hogy ezt meg ezt a szót mondjam már el mégegyszer, jajj de nem így hanem úgy ahogy az órán mondtad :) Mindenki mondta, hogy milyen aranyos amikor németül beszélek, mert ugye nem minden szót tudok németesen kiejteni, még van egy párral gondom, de hát istenem külföldi vagyok, és ez nekik nagyon tetszik. De az még jobban tetszik nekik mikor magyraul beszélek. Van amikor Fitznek mondok össze-vissza hülye mondatokat magyarul és mindenki figyel és utána: jajj ez milyen jól hangzik :) Na igen ez már csak ilyen.
Holnap lehet megyek Linával Sophieval meg Vallival fogalmam sincs, hogy hova Lina azt mondta majd ma facebookon megbeszéljük, mert ők hárman valami csajosat akarnak csinálni és azt akarják, hogy én is menjek
Mal gucken :)
Ma Herr Utech kiosztotta az egyik szünetben a német dogákat. Na nekem nem osztályozta le, de mondta , hogy nagyon jó dolgokat és érveket írtam ahhoz képest, hogya csak 2 éve tanulok németül :)
Ha valaki tudja hogy hogy kell helyesebben azt hogy iPod akkor írja már le nekem valahol, mert Herr Utech a dogámban ezt mindig aláhúzta, hogy nem jó, nem értem :)
1 hónap suli nélkül ááááá
jövőhéten 2 hét Praktikum az oviban aztán 2 hét szünet
Németország én így szeretlek ;)

2010. szeptember 22., szerda

Jókedv......:)

Igen nem írom rendszeresen a blogomat, na és a lényeget mindig le fogom írni :) 
Kedden az osztályfőnököm kiosztotta a többieknek a francia dogát nagyo jól sikerültek asszem csak 1 5ös lett ( itt ugye ez az egyik legrosszabb) a padtársamnak 1es lett nagyon örült neki :) Milyen furcsa ez a fordított osztályozási rendszer.....
Ma írtunk matekból. Hmmmm 4 feladat volt abból a 4.et nem igazán tudtam, de megpróbáltam megcsinálni és a végégre kiderült, hogy nem jól :)
Holnap pedig Benefizlauf Pakisztánért :)Megbeszéltem Evaval, hogy vele fogok "futni". Csak 9:10re kell suliba menni 10kor kezdődik az egész, és 90 percig tart. Lina hozott nekünk pólókat csak, hogy egyformában legyünk, és ha véga a Benefizlaufnak aláiratom a többiekkel :) Sophie jó ötletnek találta :)
Jövőhéten lesz Hannoverben a YFU-s találkozó, de előtte meg lehet hogy utána is találkozok Áronnal, Maxszal és Janival. Milyen furcsa a magyar a finn és a svájci közös nyelve a német lett :)
Aztán október 20-21 tali Áronnál, vagyis Braunschweig és Wolfenbüttel, kíváncsi vagyok milyen lesz. :)

!! Anyáéknak: ha esetleg telefonban nem mondanám: a Névnapos édességes csomagomban légyszíves a szürke ruhámat is küldjétek már el meg a kockás cipőmet hozzá az operára kell :) !!

2010. szeptember 20., hétfő

Hétvége :)

Szombaton a reggelinél megbeszéltük, hogy mivel senkinek nem volt kedve menni az állatkertbe meg hát az idő se volt valami hűdejó ezért inkább elmentünk egy kukoricalabirintusba :) Nagyon vicces volt, 2 kört mentünk először csak úgy össze-vissza utána Kristina én és Jörg Monk (a flúgos nyomozó) tanácsát követve folyton csak balra mentünk ,volt amikor jó volt volt amikor nem, de így is kitaláltunk, igaz nem mi nyertünk hanem Annika :)
Délután pedig találkoztam  a többiekkel ( Lina, Sophn, Insi, Rosi, Valli und Lukas) és elindultunk a vonattal Hannoverbe, ugyanis moziba mentünk :) Ugye a Beilightot néztük ami mint kiderült mind2 részt kiparodizálja, rettentő vicces volt, néha már túlságosan is de nagyon jól szórakoztunk. Utána rögtön mentünk Lináékhoz mert Rosiéknak el kellett érni egy bizonyos buszt.
Este nagyon sokat beszélgettünk. Kérdezte Sophn, hogy ugyanúgy néznek-e ki nálunk az emberek mint itt, ezen nevetnem kellett, de mindenki nevetett mert elég hülye kérdés. Még néztünk egy Bibi Blocksberg részt is jajj az is milyen vicces volt :) Reggel körbejártuk a lakást és playmobiloztunk :):) Linának van egy papagája és hagytuk szabadon repülni a szobában és egyszer a fejemre repült, hmmm úgy megijedtem hogy rögtön el is repült, Lina azt mondja hogy nagyon kellemes masszírozás :)
De Sophnnal inkább az ágy alá bújtunk :)
Vasárnap pedig jött Florian és jászottunk valami építőset meg Phase 10-t. Na ilyet tuti küldök haza karácsonyra aztán amikor olyan ritka pillanat van, hogy mindenki otthon van akkor majd játszhatunk:)
Este pedig mentünk egy kínai étterembe végre megünnepelni Annika szülinapját (1 hónapja volt:)). Hmm nagyon de nagyon finom dolgok voltak. Természetesen volt Bratnudeln ami annyira fincsi volt.
Ott is jót szórakoztunk és aztán hazamentünk. Martina Jörg und Annika még néztek Monkot de nekem már ahhoz is alig volt erőm, hogy zuhanyozni menjek ( de elmentem:)) és aztán mentem is aludni. A mostani reggeli kelés nem volt olyan keserves mit hétfőnként szokott lenni.
Ma matekon gyakoroltunk a dogára, úgy nagyjából értem, de majd holnap még gyakorlok.
Religion, ott most csak néha figyeltem oda mert helyette inkább a német otthonról hozott munkafüzetemet töltögettem ki Sophie segítségével. nagyon viccesnek találják az ilyen nyelvkönyveket :)
Aztána politika, ez a tanár annyira de annyira unalmas, folyton beszél és olyan egyértelmű dolgokról. Ma például arról volt szó hogy a gyárakban hogyan dolgoznak, hogy ugye vagy kisebb csoportokban, vagy pedig mindenkinek megvan egy része amit csinálnia kell na és ennek az előnyei meg hátrányai. Na meg persze a Praktikumról mert jövőhéten kezdődik és ugye addig már nem találkozunk :)
Aztán voltam a CundA-ban ahol rengeteg dolgot találtam. Tipikus német dolgok, de nekem tetszenek :) Meg a Deichmannban vetten egy csizmát, ami jajj olyan jó meleg :) aztán amit igazából akartam venni ( dolgozta füzet matekra) azt elfelejtettem, de nem baj majd veszek holnap a Mittagspauseban az Edekában :)
Pénteken dogát írunk Kunst-ból, kíváncsi vagyok eddig még csak úgy írtam "dogát" hogy 8. -ban a tanár adott nekünk egy lapot amin ott voltak a válaszok csak el kell olvasni egy szöveget :)
Ma pedig azt hiszem megint egy Asterix és Obelix filmet nézünk meg :)

2010. szeptember 17., péntek

freut sich/ örül

A mai napom teljesen átlagos volt. Reggelente odakint annyira hideg van, pedig a nap szépen süt. :) Első óra kémia hmmm egy csomó mindent tudtam, tiszta büszke vagyok magamra :) Aztán angol, furcsa itt az angol óra teljesen másmilyen dolgokat tanlunk mint otthon... A utolsó pedig Kunst. Ezen a napom mindig ezt várom a legjobban. Sophie leellenőrizte a házimat, hogy helyes-e. Volt benne egy olyan hiba hogy az ige elválós lett volna de én ezt nem tudtam és normál igeként ragoztam, és ezt nagyon viccesnek találták, mondjuk én is jót nevettünk. Ez olyan mint mikor egyszer Fritzcel beszélgettem és olvasott egy szót a szótárból "kapaszkodik" én meg el akartam ezt mondani nématül : Ich festhalte mich az ich halte mich fest helyett.... ezen is jót nevettünk. És aztán kiecseteltük, hogy milyen furcsa, hogy ezt így kell mondani és nem úgy ahogy én gondoltam. Aztán arról beszéltünk, hogy nálunk milyen érdekes hogy a neved Balla Bianka és nem pedig Bianka Balla :)
Holnap pedig moziiiiiiii és aztán Linánáááál alszok már alig várom :D

2010. szeptember 16., csütörtök

Ezt is túléltem...:)

Hát a héten nem igazán volt, kedvem se meg időm se írni, de remélem megértitek. Szerdán megírtam életem első dogáját Németországban és ráadásul pont németből. Herr Utech mondta, hogy csak annyit kell megcsinálnom amennyit tudok, semmi idegeskedés vagy hasonlók. Kaptunk egy kb. 2 oldalas szöveget a Rádióról és a mai iPod-Generációról. Nahát 2 feladat volt, az első a tartalmat leírni, a 2. érvelő fogalmazást írni, és egy kulcsmondatot. Míg a többiek elolvasták a szöveget és megcsinálták az első feladatot, addig én elolvastam a szöveget és a szótáram segítségével megpróbáltam felfogni, és aztán leírtam a tartalmat, a 2. feladatot nem igazán tudtam, mert nem igazán voltam biztos benne hogy mit is kell csináljak :). Nem baj, 1,5 hónap után ne várjam el magamtól, hogy úgy fogok dolgozatot írni mint ők.
Ma pedig az első 2 órán ugye egy másik osztályban vagyok, ők is dolgozaot írtak: Verselemzés. Na igen ezt még magyarul sem tudom :) De mikor bementem a terembe Herr Bernst mondta, hogy nekem nem kell megírnom, mert ugye ez egy másik osztály, ezért visszamehetek a saját osztályomhoz. Nekik ilyenkor francia órájuk az osztályfőnökömmel Frau Zieglerrel:) Addig tanulhattam Földrajzot. Ugyanis a második 2 órán föci dogát írtunk. A tanárnő( akinek nem tudom a nevét) mondta, hogy próbáljam meg nyugodtan, csak annyit amennyire képes vagyok vagy amennyit tudok. Az atlaszos feladat volt a legkönnyebb, a többi meg hát izééé írtam én néhány dolgot de nem biztos hogy a kérdésre válaszolt, de lényeg az hogy megpróbáltam.
Utána meg sport. Igaz hogy a 2. órán szinte végig futottunk mégis ez volt a két eddigi legjobb sportstunde. Táncoltunk ( a fiúk  is) Shakira Waka Waka :) annyira jól éreztem magam, nagyon jó volt, Fritzcel versenyeztünk melyiknk tud gyorsabban futni..... én nyertem, de csak azért mert hagyott nyerni. Aztán óra végén az osztály egyik fele focizott a másik meg kosarazott, én kosaraztam:) Én dobtam is egy olyan izét nem tudom hoy hívjk itt a gólt :)
Szombaton pedig megyünk este moziba, megnézzünk a Twilight (1. rész) nek a kiparodizálást: Beilight. Nagyon várom. És utána ott alszok Linánál, nemcsak én egy csomóan, ilyen pizsiparty-fleség lesz :) Tök jó mert Lina itt lakik a szomszédba "faluban". És olyan boldog vagyok hogy elhívott, nagyon örülök neki :)

2010. szeptember 12., vasárnap

Hannover mit Áron :)

10:39-kor indult a vonatom. Hannoverben az első dolgom az volt, hogy feltöltsem a telefonom, legalábbis vegyek olyan cetlit ami segítségével feltudom tölteni :). Aztán kellett várnom kb 5 percet Áronra, addig néztem az éneklő embereket mert volt egy színpad ahol énekelni próbáltak. Na hát és megérkezett Áron. Az első fél-1 óra nagyon furcsán telt, nagyon furcsa volt, hogy akinek mondok valamit magyarul megérti amit mondok :)
Megcsináltuk a Rote fade-t. Nagyon szép volt, igaz egy pár dolgot kihagytunk, mert a nagy beszélgetés közben elfelejtettük megnézni, de nem baj. Aztán ettünk Dönert :) nagyon finm volt (megint) csak rettentő sok(megint).
Aztán elindultunk az Ernst august Galerie-ba, ami egy hatalmas pláza :) Nem sok minden olyan dolog volt ami annyira tetszett, hogy meg is vegyem, majd egy következő alkalommal. Ettem kínai tésztát, hmmmm nagyon de nagyon finom volt. Vettünk citromos sört, és természetesen nem hitték el, hogy 16 évesek vagyunk ezért elkérték a személyit....:)
Nagyon sokat beszélgettünk. Egyszer mikor mentünk visszafelé a centrumhoz, találkoztunk magyarokkal. Egy házaspár, a férfi 25 éve tanul magyarul, a nő még csak fél éve németül. De hát nem nagyon szereti a nyelvet se meg olyan furcsán hangzott az egész. Mondta hogy mindig honvágya van meg ilyesmik. Aztán elmeséltük nekik a YFU-s szabályokat ugye, hogy nem mehetünk haza, a szülők is csak fél év után látogathatnak.....:)
Megbeszéltük, hogy lehetőleg havonta 1x találkozunk és mindig más helyen. A következő helyszín nagyvalószínűséggel Braunschweig. :) Valószínűleg az őszi szünet elején, na hát meglátjuk összejön-e úgy ahogy terveztük :)

2010. szeptember 10., péntek

Várja, Várja, Várja :):)

Szerdán törin befejeztük a filmet amit elkezdtünk nézni (Sophie Scholl- Die letzte Tage), nagyon jó film, bár a vége természetesen szomorú mert meghalnak, és mielőtt kivégzik őket elbúcsúzhattak a szüleiktől. Na ez milyen brutális, a halálod előtt elköszönhetsz a szüleidtől, elég tragikus dolog. És utána elszívták az utolsó cigijüket.... érdekes. Csütörtökön megint a másik csoportban volt németem, mííg az osztályom francia dogár volt aki azt mondta hogy borzasztó volt, volt akinek meg háát nem volt olyan nehéz. :) Sport, jajjj megint végig futottunk. Szeptember 23.-án lesz egy jótékonysági futás amiben a mi sulink is részt vesz, kell az osztálynak szereznie egy szponzort és körönként fizet, ezt a pénzt pedig Pakisztán kapja majd meg.
Ma meg kémia, megint voltak kísérletek, itt németországban ez az egyik kedvenc tantárgyam de csak is a tanár miatt, nagyon kedves :)Frau Falke :) ő a biosz tanárom is :D
Aztán angol, na de nem szeretem az angolt, ők sokkal jobban tanulják az angolt és sokkal előrébb is járnak mint az otthoni osztályom.
Aztán pedig Kunst, be kellett fejezni a művünket. Az 5 perces szünetben meg egy kicsit az óraközben is telefonáltam anyával, és egyszer amikor beszélek hallom hogy a közelemben mindenki elhallgat, természetesen figyelték, hogy mit beszélek. Az egyik fiú azt mondta hogy a magyar nyelv olyan jól cseng :) Köszi Devin ;)
Óra végén következett a sokásos, na mivel festettünk fessük be Fritz kezét. Eddig mindig a Hannover 96' színeit festettem a kezére, de most jött az igazi ungarische Kunst :) Közben persze beszélgettünk, kérdezte hogy a magyarok mit gondolnak a németekről.... usw.
Már nagyon de nagyon várom a holnapi Áronnal való találkozást, élőben végre magyarul beszélni, biztos furi lesz, hogy akire nézek a szemébe és magyarul mondom érti hogy mire gondolok. Fritzcel szoktunk olyat játszani, hogy ő mond valami nagyon bonyolult dolgot németül és jó gyorsan, és aztán én is valami bonyolult dolgot magyarul és jó gyorsan, tök vicces egyikünk se érti hogy mit mond a másik :)
Beszéltem Christina Lienennel, és áááá megláogatom őket az őszi szünetben. Már annyira nagyon várom. Beszélgettünk Skypon félig magyarul félig németül :) nagyon jó volt

2010. szeptember 7., kedd

Csak szerencse :)

Tegnap nem történt velem olyan nagyon említésre méltó dolog. Elvittük az egyik kutyát az állatorvoshoz és megkapta a szükséges oltásokat, 85eurot kellett fizetni..... :O kicsit drága.....csak az egyik 40 euro.
Aztán szeptember 23.án lesz egy nagy futás ahol kell az osztálynak szponzort keresni, aki körönként fizet x összeget, és ezt pakisztánnak ajánlja fel a suli. Aztán este megnéztük az Asterix erobert Rom-ot :) Nagyon vicces volt, és szinte mindent értettem :)
Ma pedig csak negyed11re kellett mennem suliba mert nem volt első két órám:) És az utolsó kettő a 3.4. óra helyére lett áttéve. Szóval a 8 órám helyett csak 4 volt :)
Fizika és Biológia. A fizika az eltelt néha értettem miről beszélünk néha nem. Bioszon meg ááááá mindent értettem el sem hiszem, amikor hazajöttem óriási örömmel elújságoltam a Danyukámnak és jajj ő is annyira örül most :) Arról volt szó, hogy egy családban ha az anyuka vagy apuka Zungenroller ( olyan aki a nyelvét így össze tudja rollerezni jajjj de bonyolult pedig én tudok ilyet csinálni) akkor a gyerek is az lesze vagy sem. Nagyn érdekes volt :)
Aztán keddenként Bokelohba mindig jön egy csirkés akinél állítólag isteni finom sültcsirkét lehet kapni. Mivel én jövök arra a leghamarabb nekem kellett vennem. A bácsinak valószínűleg feltűnt, hogy külföldi vagyok mivel nem tudtam igazá hogy hogy is mondjam hogy mit akarok. De megértett és odaadta a kaját, és aztán gyorsan tekertem is haza. Mikor hazajöttem rögtön elújságoltam a bioszos élményemet, és utána kb fél óra múlva ettünk is. Tényleg nagyon finom volt. Most pedig el kellene kezdenem kiszótározni a töris anyagot, természetesen mi a téma: 2. Weltkrieg. Ők ezzel kezdik és ezzel fejezik be az évet :)
Na már tudom hogy mikor megyek haza :) Július 5.én ugyanis eddig tart a YES-tábor Berlinben. Október 2.án lesz egy őszi találkozó Hannoverben, remélem lesz ott olyan cserediák akivel együtt voltam  a táborba, mondjuk ez tuti mindenki niedersachsenben lakik (szinte).

2010. szeptember 5., vasárnap

nagyon jó volt:)

Nahát Sophiehoz nagyon könnyen eltaláltam. Sétálok nagy nyugisan az utcájukban ki van írva hogy Koop ( ez Sophie vezetékneve) állt az ajtó előtt egy házaspár, hmmm mondom lehet hogy itt laknak ?? :):) Megkérdeztem hogy itt lakike Sophie Koop igen itt lakik, aztán amikor bementünk, mondta  abácsi, hogy milyen szimpatikus vagyok neki, ahogy olyan kedvesen molyosogtam, háát mondom köszönöm :)
Aztán lementünk a pincébe, ez ilyen buli-pince. Ott volt már Caro is és ettünk... Sophie venni akart valami nem hagyományos rágcsit és mit vett ilyen ázsiai rizses cuccot, volt benne egy ami algával volt összetekerve, Caro megkóstolta, vélemény: scheiße... meg kósltoltatta velem: jaaaa das ist echt scheiße :):) Itt az energiaitalt nem csak úgy normálisan tudod megvenni, van olyan is ami sörrel van keverve, érdekes íze van de nem rossz :)
Aztán lassacskán jöttek a többiek is, volt egy fiú akinek az a neve hogy Kraft ( erő) és neki az apja is Kraft, annak is az apja és így tovább :D vicces nem?
Aztán elindultunk a Wunstorfer Altstadt-fest-re. Útközben találkoztunk más osztálytársakkal is meg más ismerősökkel, körbejártuk az egészet, ettünk, és aztán letelepedtünk a színpad elé, mivel játszott egy banda és valahogy mindenkinek bejött az énekes :):) De egyébként nagyon jó számokat játszottak. Nagyon jól kitomboltuk magunkat:) Aztán 12 kor jött értem Martina a Rathaus-hoz :)
Ma pedig 11kor találkoztam Josyval az Edekánál, aztán elbicikliztünk hozzájuk. nagyon furcsa volt, hogy ők otthon olaszul beszélnek, és amikor az anyukája mondott nekem valamit németül nagyon kellett koncentrálnom, hogy megértsem mert igen érdekes akcentusa van :) Aztán kb 2 órán keresztül tanultunk, és utána jöttek a többiek ( Sophie, Vali, Franzi, Larissa), és ettünk igazi olasz kéz által készített lasagne-t. Hmmm nagyon de nagyon finom volt. Utána jött a süti, gyümölcsös torta és tea. Nagyon jó volt nagyon sokat beszélgettünk, hülyéskedtünk, viccelődtünk. És a mai nap valahogy senkinek sem jött össze a normálisan evés. Franzi (  és Sophie vegetáriánus ezért nekik csinált Spagettit) szájából evés közben kiszaladt a tészta, Sophienak úgy szitén, én mikor ettem a sütit a fele leesett, hmmm jókat nevettünk :) És valahogy amikor megkérdezik hogy mióta tanulok németül és mondom hogy 2 éve mindenki nagyon meglepődik, és az osztálytársaim is mondták, hogy mióta itt vagyok sokkal jobb a németem, többet értek, többet beszélek és persze a kiejtés :)

2010. szeptember 3., péntek

Ich freue mich auf die Wochenende :)

Ma kémiával kezdtünk, hmm nem sok mindent fogtam fel mert rettentő álmos voltam. Megint kísérleteztünk, nagyon jó volt, tök szép színű dolgok jöttek ki :D
Utána két angol amin gőzöm sincs mit csináltunk. Még az előző órán amin ugye én nem voltam valami szöveget olvastak (4 és fél oldal) és azzal csináltuk a dolgokat.
Utána az utolsó kettő Kunst. Megint festettünk, ez volt a legjobb egész nap itt nem voltam annyira fáradt. :) Sophie lerajzolta nekem, hogy hogy tudok eljutni hozzá, mert holnap a fest előtt nála találkozunk. Nagyon de nagyon várom már, azt mondtál hogy ez kisebb fest mint az előző volt, de nem baj. Elég jól állok társasági szinten, vasárnap megyek Josyhoz, 11kor találkozunk az edekánál, ezt tudom egyedül is hogy hol van :)
Aztán kb 3 órán keresztül Erdkunde, és 14kor jönnek a többiek Josyhoz és főzünk valamit...:):)
Ahogy elmondták a többiek az órarendjüket, imádom a német isklrendszert és ezt a duplaórás megoldát, most nem lennék a helyükben....:)
És már csak 8 nap jön a tali Áronnal :)

2010. szeptember 2., csütörtök

....

Ma megint a másik német csoportban kezdtem. Itt is nagyon aranyosak a diákok, nagyon érdeklődőek, mindig mosolyognak... ilyenek :)
Aztán Erdkunde. A téma méd mindig Kína. Hmm csodálkozok, hogy nem ismeri néhány gyerek Európát, hát jóhogy nem mert ők mit tanulnak szinte egész évben Ázsiát, hmmm nagyon fontos...:) Szeptember 16-án írjuk az első dogát, föcibő, kína (ugyebár). Egy kicsikét félek tőle, de az osztálytársam Josy segít nekem vasárnap felkészülni, ismeretlen szavak meg így az egészből... nagyon kedves:) Neki a szülei olaszok, és otthon olaszul beszélnek, mert az anyukája csak egy kicsit tud németül a többieknek ugye a munka és suli miatt kötelező. Tök vicces :)
Majd a végén 2 Sport. igazából futottunk csak, mi Josyval nem igazán, nem volt kedvünk. Josynak megrándult  a válla ezért az egyik irányban el kellett kezdenie sétálni nekem meg még egy kört futni, és a tanár a végén megdícsért, hogy milyen kevés idő alatt futottam le.
Délután meg szinte végig egyedül voltam mert Martina és Annika elmentek, Martina találkozott a barátnőjével , Annika meg edzésen volt. Nekem kellett elmennem a 4 kutyával sétálni, nagyon jó volt. 1 órán keresztül sétáltam velük :)
Hétvégén megint megyünk fesztre, itt a közelben Wunstorfban lesz, már nagyon várom. Vasárnap meg ugye Nachhilfe mit Josyyyyyy :) Szeretem a nevét :)
Na most nincs kedvem többet írni mert nagyon fáradt vagyok......bis morgen
tschüsssiiii

2010. szeptember 1., szerda

Kindergarten

Szerdán nem mentem suliba. Eredetileg úgy volt tervezve, hogy nem megyek az első két órára, de mivel szép és jó idő volt ezért elmentünk Martinával Stadhagenbe, biciklivel ;)
Szerda reggel 7:15kor elindultunk Annikával az oviba, hogy fél8ra ott legyünk. A főovoneni nagyon kedves volt már a Balatonnál vagy 10 éve és nagyon tetszett neki. Lebeszéltük az időpontokat, szeptember 27-től október 8ig leszek ott praktikumon. A hétvége kivételével mindig fél8a kell mennem és kb 3 fél3kor vége van. Elkezdtek jönni a gyerekek, a szülők, az egyik kislány megkért, hogy olvassam fel neki az Aladdint, hmm mondom oké én semmit nem értettem ő mindet, ja igen és azt mondta hogy halkan beszélek szóval gyakorolni kell a hangosan beszélést. Remélem meg fogom majd érteni. hogy mit is akarnak mondani... :)
Aztán elindultunk Martinával Stadthagenbe a tartózkodási engedélyemet véglegesíteni. Vettünk kaját, amit ott megettünk ,utána lidl egy kis bevásárlás és tekertünk is haza. összesen 35.5 km-t bicikliztünk oda-vissza, ez egy kicsit lefársztott szóval az utolsó két fizikára már nem mentem be. Délután igazából ezt pihentem ki.. :)
Ma matek, töri, német , ének mindezek ugye dupla órás megoldással. hmmm nagyon unalmas volt, törin filmet néztünk az legalább jó volt a lényegét úgy nagyjából értem..:)
Németen csoportokba osztott minket Herr Utech és Thilo Sarrazin munkásságához kellett érveket felállítanunk. ( Thilo S.: én sem tudtam hogy ki ezért írom le. ő foglalkozik a törökök és egyéb külföldiek bevándorlásával)
A többi óra most viszont tényleg unalmas volt... :)
Ma csináltam zacskós levest, hmmm nagyon szeretem....